Bahart Regatta
Amatőr Vitorlásverseny Sorozat és
Yardstick Flottabajnokság
Következő verseny
rajt időpontja
Balatonbogláron zárult a Bahart Regatta idei versenysorozata

2016. szeptember 10-én zajlott a Bahart Regatta boglári futama, mely egyben a XXI. International Kupa és Karsai Lajos emlékverseny is volt.

 

Ideális körülmények között várhatta a 72 nevezett hajó a Bahart-Regatta utolsó fordulójának rajtját. A rendezők 30 perccel korábra tűzték ki a rajtot a megszokottnál, mivel 3 futamot terveztek megrendezni.

Egy szokásos trapéz alakú pálya-futamot, egy túra-versenyt és az V. Eurakvilo Regatta Jótékonysági Vitorlásversenyt.

 

9 óra 30 perckor 8 csomós észak-keleti szélben rajtolt a Ys I-es mezőny, de a hajók többsége korai rajtot vétett, ezért a versenyvezető megismételt rajtot rendelt el.

 

A megismételt rajt már jól sikerült, kezdetét vette a pálya-verseny. Ilyen nagy létszámú mezőny még nem startolt a Bahart-Regatta pályaversenyeinek történetében.

 A szél kitartóan fújt, így a terveknek megfelelően 1 óra alatt szinte mindenkinek sikerült befutnia a célba.

Gyors rajtvonalkészítés után rajtolhatott a teljes mezőny most már egyszerre, a túra-versenyen.

A táv: Balatonboglár-Balatonlelle-Révfülöp-Balatonboglár volt.

 

A rajt után egy taktikus cirkálószakasz volt az első bójáig, majd egy hosszú félszeles rohanás következett a révfülöpi fordulóig. A befejező szakaszra már előkerültek a spinakkerek és a genakkerek, amitől igen látványos és izgalmas befutók következtek.

Az abszolút első helyet szinte a célvonal előtt néhány méterrel szerezte meg a győztes Pannónia nevű 70-es cirkáló az addig vezető Gardazzurától.

Ritkán látható látványos és izgalmas befutó volt.

 

Az időjárás továbbra is kegyes volt a versenyzőkhöz, így 15 órakor elrajtolt a V. Eurakvilo Regatta Jótékonysági Vitorlásverseny futama is (Balatonboglár-Balatonlelle-Balatonboglár útvonalon), ahol a 40 résztvevő vitorláshajó legénységét erősítette az a 130 fő, (melyből 70 rákos, vagy rákból gyógyult, gyógyulófélben levő gyerek) akik az Eurakvilo Alapítvány szervezésében érkeztek erre a hétvégére Balatonboglárra.

 

A mezőnyben ott voltak a klasszikus cirkálók is, a Stefánia 55-ös cirkáló, valamint a Pannónia és a Capella vitorlás is.

 

A szél kicsit gyengült a verseny folyamán, de minden hajónak sikerült érvényesen teljesíteni a versenytávot, a gyerekek csodálatos élményekkel hajóztak be a kikötőbe.

 

A befutások után a versenyzőket 17.00 órától ízletes vacsora várta, majd kezdetét vette az ünnepélyes díjátadók sora.

 

Az Eurakvilo Regatta csapatainak (Bahart Regatta hajók csapata + kismancsaftok) eredmény hirdetésével kezdődött a díjátadó. Minden kisgyerek felállhatott a dobog 1-2-3. fokára a futott időeredmények sorrendje alapján. Minden kisgyerek érmet, oklevelet, és iskolai ecsetkészletet is kaptak egy vitorlázó felajánlásaként.

 

A kisgyermekek után következtek a nagyok.

Az eredményhirdetés a boglári túrafutam értékelésével kezdődött, melyen a YS III. osztály 1. helyezettje a Hablaty hajó lett, Stankovics Réka kormányos vezetésével, a YS II. osztály 1. helyezettje a Pulu 23 hajó , Koncz Ádám kormányos vezetésével , a YS I. osztály 1. helyezettje az Obsession hajó, Czap Zoltán kormányos vezetésével.

 

Az éves összetett pályaversenyen az alábbi helyezések születtek:

YS III. osztály 1. helyezett a Hablaty (Stankovics Réka kormányos), a 2. helyezett a Penny (Fazekas Ákos kormányos), 3. helyezett a Helios (Gergely Csaba kormányos)

YS II. osztály 1. helyezett a Macska (Nagykovácsy Tibor kormányos), 2. helyezett a Dolce Vita (Sáfián László kormányos), 3. helyezett az Éva (Beck Gergő kormányos).

YS I. osztály 1. helyezett a Helena (Rózsavölgyi Dániel kormányos), a 2. helyezett a Lábad X (Lábady Balázs kormányos), 3. helyezett a Falco (Molnár Dániel kormányos)

 

Az éves összetett túraverseny eredményei:

YS III. osztály 1. helyezett a Hablaty (Stankovics Réka kormányos), a 2. helyezett a Penny (Fazekas Ákos kormányos), 3. helyezett a Helios (Gergely Csaba kormányos)

YS II. osztály 1. helyezett a Macska (Nagykovácsy Tibor kormányos), 2. helyezett a Dolce Vita (Sáfián László kormányos), 3. helyezett az Éva (Beck Gergő kormányos).

YS I. osztály 1. helyezett a Helena (Rózsavölgyi Dániel kormányos), a 2. helyezett a Lábad X (Lábady Balázs kormányos), 3. helyezett a Falco (Molnár Dániel kormányos).

 

Érdemes elindulni a Bahart Regattán, mivel a Balatoni Hajózási Zrt. jelentős díjkedvezményeket ad a 2017. évi kikötőhely bérleti díjból. Az 1. helyezett 40% , a 2. helyezett 20% , a 3. helyezett 10% kedvezményt kap.

 

A YS Trophy díjai még nem kerültek kiosztásra, mivel még vannak hátra az idei évben a Bahart Regatta versenyeken kívül versenyek, azok díjátadására a 2017. évi első Bahart Regatta fordulón kerül majd sor. A YS Trophy díjazottjai is részesülnek kikötőhely bérleti díjkedvezményben: az 1. helyezett 20%, a 2. helyezett 10%, a 3. helyezett 5% kedvezményt kap.

 

Az idei évben először a szerencse is kedvezett egy vitorlázónak, akit a Balatoni Hajózási Zrt. 100% kikötőhely bérleti díjkedvezményben részesített. Az a hajó nyerhette el, aki mind az 5 forduló, 10 futamán részt vett és személyesen jelen volt a díjátadón. A hajók nevei bekerültek egy sorsolásos dobozba és az eredményhirdetés záróakkordjaként kihúzásra került a nyertes, aki a Solo hajó lett.

 

A kikötők vándorkupáját a tavalyi nyertes Fonyód kikötőtől Balatonföldvár vitorláskikötő nyerte el, aki az idei sorozaton a legtöbb hajót indította a versenysorozaton.

 

Az idei sorozat 320 hajó és 1300 vitorlázó részvételével zajlott.

 

Köszönjük a versenyzőknek, a szervezésben közreműködő kikötők és a kikötői ágazat munkatársainak a segítséget!

 

Találkozunk 2017-ben a Bahart Regattán!

 

Nagy Viktória Vitorláskikötői üzletágvezető

Dániel Gábor versenyvezető

2016 SZE 13 21:21:57/