Bahart Regatta
Amatőr Vitorlásverseny Sorozat és
Yardstick Flottabajnokság
Következő verseny
rajt időpontja
BAHART Modellvitorlás Regatta

Kloiber Ákos beszámolója:

Június 12 –én, vasárnap a Nemzeti Regatta a Micro Magic osztály egyik ranglista versenyének is otthont adott.

Reggel korán, borongós időre ébredtünk, majd 9 órakor már gyülekeztünk is a Siófoki Rózsakertben ami a Micro Magic verseny színhelye is volt egyben. Kis előkészületek után (kipakolás, kordonozás, hajóberakó stég igazítása)

Forrai Csaba versenybíró felmérte a szélviszonyokat és egy jól beállított pályát tett fel, amit a nap folyamán hozzáigazított a változó szélirányhoz.

Az előző napokhoz hasonlóan erős szélben reménykedtünk és tudtuk, hogy lógni fog az eső lába. Az esőt nem is úsztuk meg, de szerencsére nem jött be a meteorológia nem áztunk meg nagyon. Szél sajnos nem sok volt, ami volt az a verseny végére teljesen elállt.

ifj. Csóka László magabiztosan nyerte a futamokat őt csak Székely Antal tudta megszorongatni. Laci mögött viszont kemény meccsek zajlottak az első 5 helyért, Forró Krisztián nyert is egy futamot a véghajrában és szinte minden takkváltásnál változott a pozíció.

A véghajrában ifj. Csóka László, Székely Antal, Antal Gábor lett a sorrend.

Köszönjük szépen a Balatoni Hajózási Zrt. meghívását, a pazar díjkiosztót pedig külön, mert ezzel is magasra tették a verseny színvonalát!

Jövőre ugyanitt! :)

 

Részletes eredmények:


2016 JÚN 28 16:30:13/