Bahart Regatta
Amatőr Vitorlásverseny Sorozat és
Yardstick Flottabajnokság
Következő verseny
rajt időpontja
81 hajó a Bahart Regatta boglári fordulóján
Elmúlt hétvégén Balatonboglár fogadta a Bahart Regatta mezőnyét, aminek különös jelentőséget adott, hogy idén első alkalommal került közösen megrendezésre a Balatoni Hajózás versenyével a klasszikus boglári verseny, a XIX. International Kupa és az idén harmadik alkalommal megrendezett Eurakvilo Regatta.

Ideális vitorlázó idő fogadta a 81 hajót számláló mezőnyt a nyugati medence egyik legnépszerűbb regattájának hétvégéjén. A szombati túrafutam a hagyományoktól eltérően ezúttal 10 órakor rajtolt, hogy a délután 15 órára tervezett Eurakvilo Regattára az egységek többsége partot érhessen. 

A 10 órás rajtra szinte megrendelésre megérkezett a 10-15 csomós déli szél, ami szerencsére egész napra kitartott. A rajt és az első szakasz egy félszeles vágta volt, taktikailag az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy hol érdemes rajtolni. A rendezőhajónál frissebb volt a szél, a bója viszont közelebb volt az első pályajelhez (a rendező így kívánta lecsalni a mezőnyt a rajtvonal bója felőli oldalára.), de később kiderült, hogy ez volt a jobb választás.

A második szakasz Révfülöpre egy még gyorsabb spinakkeres rohanás volt, majd végül jöhetett egy taktikus cirkáló szakasz a befutóval. A szombati verseny az idei év leggyorsabb túra futama volt, köszönhető a kiváló szélnek, de tervek szerint a mezőny egy része még egyszer vízre szállt, a jótékonysági futamon.

Idén harmadik éve rendezik meg Balatonbogláron az International Kupa társrendezvényét az Eurakvilo Jótékonysági Regattát. Az élményterápiás esemény célja, hogy egy egész napos kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a daganatos betegségekben szenvedő, vagy felgyógyult gyermekeknek és családtagjaiknak. A jótékonysági regattára minden eddiginél több, 32 hajó jelezte részvételét, így valamennyi gyermek és szülő, valamint az esemény lebonyolításában közreműködő önkéntes vízre szállhatott. A mini-regatta távját a rendezőség Boglár-Lelle-Boglár vonalon tűzte ki, és köszönhetően a remek szélnek, a gyerekek és vendégek valóban megízlelhették a vitorlázás érzését. 

Vasárnapra, a pályafutamra az előrejelzések még erősebb szelet jósoltak, ami a rajtra meg is érkezett 210 fokról és 20 csomós erősséggel. Ennek „köszönhetően” sajnos egy árboc kidőlés is történt a YS-III osztályban, de szerencsére az anyagi káron kívül nagyobb baj nem történt. A pályaversenyen a szombati mezőnyből 51 hajó állt rajthoz, ebből 49 teljesítette a pályát

A boglári fordulóval együtt eddig összesen 6 futam került megrendezésre a sorozatból. A szezon felén túl mind a rendezők, mind a résztvevők örömmel nyugtázhatják, hogy az időjárás eddig nagyon kegyes volt a sorozathoz, hiszen valamennyi fordulóban remek szélviszonyok közepette vitorlázhatott a mezőny. Bízzunk benne, hogy július 28-án Szigligeten sem lesz ez másként

Verseny végeredménye: http://bahartregatta.hu/Eredmenyek
Galéria: http://bahartregatta.hu/Galeria

Forrás: http://compassmagazin.hu/hazai/versenyek/81-hajo-a-bahart-regatta-boglari-fordulojan-2156/
2014 JÚL 02 13:53:22/